MFK Magyar Fejlesztési Központ
magyar English
Facebook Akadálymentes verzió
Nyitólap > Hírfolyam > EIB – újabb ELENA-k...

EIB – újabb ELENA-k az MFK-val?

=

Andreas Piontek, az Európai Beruházási Bank (EIB) luxemburgi energetikai szakértője és Kiss Antal miniszteri biztos, az Magyar Fejlesztési Központ (MFK) ügyvezetője a mai napon, augusztus 28-án a magyarországi ELENA-projektek helyzetéről folytatott tárgyalást. Az elmúlt héten Kiss Antal találkozott Vazil Hudákkal, az EIB alelnökével is, akivel egyeztették a közös feladatok előrehaladását, amelyeket korábban dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel való találkozójukon határoztak meg.

Andreas Piontek a paksi Protheus-projekt technikai végrehajtásának részleteit tekintette át, és a közel hathónapos csúszásban lévő projekt esetéből is okulva javasolta – a szlovéniai jó példákra hivatkozva –, hogy a következő ELENA-pályázatokat az erre a feladatra kormányfelhatalmazással bíró MFK adja be. Ez a felkérés nagy elismerése a központ eddigi munkájának, hiszen éppen az európai uniós pénzügyi szakértők látják legjobban, hogy a siker egyik záloga az átlátható, megfelelő kormánygaranciákkal rendelkező, egykapus pályázatmenedzselési rendszer.

A délután folyamán Andreas Piontek egyeztetett a kaposvári ELENA-projekt képviselőivel is, amely projekt során az MFK előzőekben említett szerepvállalása találkozott a projektgazda elképzeléseivel.

vissza  
Hírlevél
E-mail: 
Név: